A fehér bot napja alkalmából két látássérült munkatársunk mesél

A fehér bot napja alkalmából két látássérült munkatársunk mesél arról.. de miről is? Kezdetekről, nehézségekről, hétköznapokról és nem hétköznapi élményekről.

Fogadjátok, illetve olvassátok Őket szeretettel:

Jenei András

Az talán már tudható, hogy mi az a bizonyos „fehér bot”, hogy október a látás hónapja, 15-én pedig maga a Fehér bot Világnapja van.

Ám azon kívül, hogy a bottal „a vakok kopogtatnak az utcán és azzal keresik az utat”, a bot még sok mindent jelent nekünk.

Igen, a közlekedésben van a legnagyobb szerepe, s amikor én annak idején megvakultam, ebbe az irányba nyitotta ki a világot számomra. Szemem helyett szemem volt, karom helyett karom. Segített kint, segített bent, mutatott, megmutatott, óvott és igen, sajnos olyan is előfordult, hogy előítéletek okán megbélyegzés ért miatta.

De aztán bebizonyítottam: nem a bot visz engem, hanem én őt.

Én nem a bot vagyok, nem a fehér botos vak, hanem egy ember, aki éppenséggel nem lát és a botot fogja, amivel nemcsak együtt él, de vele él és így együtt az egész világgal.

Mehettem, járhattam, sétálhattam a segítségével. Mert bizony kinyitott egy óriási ajtót a sötét és kicsi szobámból a nagy és színes világba! Vele jártam először külföldön, a tengernél, múzeumok, színházak rengetegjében, de vele repültem kisrepülőn, együtt vettünk részt több filmforgatáson és vele másztam fel egy vadászrepülőgép lépcsőjén, hogy aztán őt összecsukva elhelyezkedjek a pilóta ülésben. Szóval, nem akármilyen élményekhez segített hozzá ez a kis vékony, fém bot.

Ráadásul nem bánt, nem harap, így, ha ilyet látsz, te se félj attól, akinek a kezében van. Lépj mellé és kérdezd meg: Segíthetek?

Nos, így röviden a Fehér bot világnapján, hogy számomra mit jelent a fehér bot.

Berczi József

Sokan kérdezik, hogy mit jelent számomra a fehér bot.

Most már sok mindent!

Amikor – elég gyorsan – romlani kezdett a látásom, igen ellenszenves volt a bot használata. Nagyon lassan szoktam hozzá, mert nem tudtam használni, mentem mindennek és mindenkinek neki, sűrű bocsánat kérések, magyarázkodások után jelzés értékű lett a használata. Aztán jött a változás, és egyre jobban megkedveltem.

Sok kalandban és néha bosszantó, néha vicces esetben volt részünk.

Megesett, hogy Kelenföldön le volt zárva az aluljáró, és egy biztonsági őr átkisért a vágányon, pedig nem akartam átmenni, aztán a buszhoz akart vinni, de szerencsére erre nem volt ideje, mert a feleségem utolért.

Aztán meg itt vannak a lépcsők, le és fel vezetők. Vagy megbotlottam, vagy kettőt léptem lefelé. Vagy az oszlopok kikerülése! A nagy oszlopok még csak hagyján, de ott vannak azok amelyek pl. a járda szélén ”férfiúi” magasságokban helyezkednek el – ezek igen fájdalmasan hatottak rám….

Aztán ott vannak a vezetősávok. Ezek igen hasznosak, csak bele helyezed a botot és remekül haladsz. A gond ott kezdődik, amikor rá pakolnak (csomagot, építési anyagot, stb.), vagy épp falhoz, mozgólépcsőhöz vezet. De van, hogy a lépcső előtt pár méterrel véget ér, és mehetsz előre nyújtott bottal, mígnem neki mész valakinek.

Aztán volt még egy sztori az sztk-ban. Feleségem azt mondta, itt várjál! Megálltam egyhelyben, egyszer jön valaki, beáll mögém, aztán még egy, és még egy, vagy hat ember állt már a hátam mögött, mire valaki közülük megkérdezte, mire várok. Mondom, én csak a feleségemet várom. Kissé zúgolódtak, miért nem szóltam – de hisz látták, hogy előttem nincs ablak!!!

Volt még egy: feleségem bement az egyik boltba, odaállított a bejárathoz, hogy várjak ott. Vártam. Egyszer csak valaki megfogta a tenyeremet és belerakott egy marék fémpénzt, és mentegetőzve azt mondta, hogy most csak ennyit tud adni. Hebegtem, dadogtam, mire valaki mondta, hogy nem kéregetek, csak valakit várok.

Egyszer, mikor megérkeztem a fogorvoshoz, összecsuktam a botot, mire egy kisfiú a váróban azt mondta anyjának: Anya, a bácsi széttörte a botot! Mire én: Nem törtem szét, mert ez egy varázsbot! A kisfiú odajött megnézni, kinyitottam a botot hagytam összecsukódni – a kisfiú még a fülével is csodálkozott.

Ez pár példa, hogy mire jó a fehér bot, tulajdonképpen ők látnak helyettünk. Most már nem is mozdulok nélküle sehová!