Vakációzás kutyával
2019.07.23.ParaZoo, érzékenyítő csapatépítőjáték indul a Pécsi Állatkertben
2019.07.23.Viktóriának összeszorul a szíve, ha valakit nyomorúságos helyzetben lát.
Szilágyi Viktória magának soha semmit nem kért, de másoknak annál többet. Abaújban, de a távolabbi településeken is úgy ismerik őt, hogy a szegények és rászorulók segítője.
Pedig ő sincs könnyű helyzetben, hiszen 13 évvel ezelőtt, egy autóbaleset után kerekesszékbe kényszerült. Mint fogalmaz, mindig belegondol abba, hogy milyen szörnyű lehet egy-egy kilátástalan helyzetbe került családnak, egyedülálló idősnek vagy fogyatékos embernek. Amióta van közösségi oldal, könnyebb a helyzete, mert csak kiírja, hogy mire lenne szükség, és a jószívű emberektől máris jönnek a felajánlások. Így persze őt is könnyebben elérik azok, akik segítségre szorulnak.
Így kezdődött
– Édesanyám a Vöröskereszt munkatársa volt és az abaújszántói iskola tanítója. Már gyerekkoromban is azt láttam, hogy mindenkin segített. Az iskolában jól ismerte a gyerekeket, így tudta azt is, kinek szegények a szülei. Kezdetben csak a saját ruháinkat adtuk oda a rászoruló családoknak, aztán gyűjteni kezdtünk. Olyanokat kerestünk meg, akik szívesen felajánlották gyermekeik kinőtt ruháit. Aztán kapcsolatba kerültem különböző egyesületekkel és alapítványokkal, nekik is segítettem az adománygyűjtésben és osztásban. Sokszor tudtunk ruhákat, bútorokat, háztartási gépeket és élelmiszercsomagokat vinni oda, ahol ezekre nagy szükség volt. Hogy miért segítek? Ilyen az alaptermészetem – válaszolja Viktória.
Megtudjuk tőle azt is, hogy tagja az abaújszántói Kezdjetek el Élni Egyesületnek, munkahelye pedig a Jövőnkért Mozgáskorlátozott Egyesület. Kulturális menedzserként programokat szervez a fogyatékos emberek számára, de emellett gyűjtések koordinátora is.
Folyamatosan gyűjt
Viktória folyamatosan gyűjt ruhákat és tartós élelmiszereket az Abaújban élő rászorulóknak. Két év alatt két család házát tudta bebútorozni és berendezni a függönytől kezdve az evőeszközökig mindennel. Két hónapja egy helyi vállalkozó 160 kiló lisztet ajánlott fel, melyet fogyatékos emberek között osztott szét. A fogyatékos embereknek anyagi és tárgyi segítséget is nyújt folyamatosan. Nemrég 3 doboz bébiruhát adományozott a gyermekegészségügyi központ újszülött és koraszülött osztályának. Boldogkőváraljára több autónyi adományt juttatott el a fogyatékos embereket gondozó otthonba. Mikuláskor pedig 137 csomagot készített az édesanyjával, melyeket az abaújszántói iskolás gyerekek között osztott szét. Másfél évvel ezelőtt gyönyörű, hosszú haját is levágatta, hogy abból paróka készülhessen a daganatos betegségben szenvedő gyerekeknek. Viktóriát Hétköznapi hősnek jelölték a Boon.hu versenyébe, az önkéntes kategóriába.
forrás: boon.hu