Októberi BULÁKE klub – a biztonságos közlekedés és látóvezető technika
2023.10.15.Egyesületünk új négykerekű segítője
2023.12.18.A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete meghívására hárman (Kálmán Krisztina, Horváth Zsolt és Jenei András) indultunk útnak Budaörsről Kecskemétre, ahol a Hotel Három Gúnár Rendezvényház Picasso termében 2023. október 26-án akadálymentesítési konferenciát tartottak.
A programot több helyi cég is támogatta, a helyszín színvonalas környezetet biztosított mind az előadók mind a meghívott vendégek számára is.
Miután kis csúszással elindult a program, Engert Jakabné, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere köszöntötte a meghívottakat és örömét fejezte ki, hogy megvalósult az esemény. Hozzátette azt is, hogy a város igen sok területen segíti az akadálymentesítési folyamatokat, majd átadta a szót Dr. Nagy Sándornak, a MVGYOSZ elnökének. Ő az akadálymentesítés jogi alapjairól és hátteréről beszélt; kiemelte: Sokszor nem a tervekkel vannak a gondok, még csak nem is a megvalósításokkal – még ha késve is – , hanem azzal, mikor a kivitelezés – amit a törvény előír – nincs meg és nincs is erre retorzió. Folyamatos tárgyalások, egyeztetések folynak a részükről, törvénymódosításokat adnak be és bíznak abban: eljuthatunk oda, hogy a látássérültek – és más, nem fogyatékkal élő emberek is – egyformán élhetik mindennapjaikat… egyszerűbben, akadálymentesebben és elérhetően.
Ezután a MVGYOSZ szakmunkatársa, Dr. Velegi Dorottya érkezett és a digitális és a fizikai akadálymentesítés összefonódásairól is beszélt. Prezentációjában több olyan részletre is kitért, amiből mind a „fogyasztóknak” , mind a „szolgáltatóknak” nyilvánvalóvá vált a közös cél és a szoros együttműködés. S ahogy az előtte szólók, megerősítette azt, hogy ezekhez a folyamatokhoz, folyó és meglevő változásokhoz, változtatásokhoz milyen szinten biztosított a törvényi háttér. Kitért arra is, hogy a mában már több mindennél igénybe lehet és kell venni a digitalizáció lehetőségeit, s ha ez is akadálymentes, az sokban erősíti a jelenkor élhető világát a látássérülteknek is.
Babits Bernadett-től szintén kaptunk egy kis jogi hátteret, majd az ő előadása, a „Szabványoktól az MVGYOSZ állásfoglalásáig” elemzése volt soron. Felhívta a figyelmet arra, hogy az MVGYOSZ nemcsak tárgyal szükség esetén, hanem viszonylagos egységességre is törekszik. Még akkor is, ha ez több helyen még az Európai Unióban sem megoldott. Ehhez információkkal, szolgáltatásokkal, szabványok és segédletekkel igyekszik hozzájárulni, akadálymentesítési csoportot is fenntart és kapcsolatokat ápol szolgáltatókkal, digitális akadálymentesítési alapítványokkal, ellenőrző szervezetekkel.
Ballai Anna Mária Szegedről érkezve elmondta, hogy ő nemcsak mint a célokért szóló és tevő munkatárs ismeri a területet, de mint felhasználó is tud segítséget, véleményt, javaslatot adni. Az ő témája a „Hogyan működik az akadálymentesítés kishazánkban” címet viselte és ebbe sok minden belefért. Részleteiben több példát is elmesélt vezetősávok, beszélő lámpák megfelelő elhelyezéseiről, illetve ezek gyakorlati hasznáról, az optimalitás elveivel felhasznált módozatokról.
A szünetben, mialatt megtámadtuk a kávéspultot és az aprósüteményes asztalt – hiszen a sok ismert és új információkat be is akartuk építeni a fejünkbe – több előadóval is megismerkedtünk; hiszen a jövőbeli kapcsolatoknál cél az, hogy amennyiben együttműködésre kerül sor, jó helyre és időben tudjunk fordulni.
A mai digitális világban, hazánkban igen jelentős eredményeket és ezáltal fontos segítséget jelent a látássérültek számára az Informatika a Látássérültekért Alapítvány tevékenysége. Szuhaj Mihály a számtalan fejlesztésről, elért eredményeikről és terveikről beszélt (többek között nagyító és képernyőolvasó szoftverek magyarítása és folyamatosa fejlesztése, folyamatos segítség és információnyújtás bárkinek, aki akadálymentesített platformon dolgozik, pályázatok a rászorulóknak, stb. ), több pontban elemezte azt, hogy a közszférában a honlapok és mobilalkalmazásoknál mit tettek, mit szeretnének még elérni.
Fóris Norbert hasonló területet mutatott be összegezve; a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés fejlődése és hiányosságai azonban hazánkban még kiegészítésekre, fejlesztésekre szorulnak. Több részletet osztott meg saját tapasztalatairól; beszélő lámpák, tömegközlekedés került szóba nemcsak a fővárosban, hanem más, vidéki településeknél is.
Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy az elmúlt években sok és gyors fejlesztés valósult meg, ám igencsak lépést kell, kellene tartani a változásokkal. A digitalizáció adta lehetőségek még korántsem tartanak ott – s talán még magunk sem –, mint ahol lehetne, vagy kellene…
A konferencia utolsó részében több helyi érintett szakember, fejlesztési csoport vezetője, önkormányzati felelőse beszélt az akadálymentesítés helyi viszonylatairól, majd zárásképp egy kellemes séta és finom ebéd tette teljesen kerekké a napunkat.
Köszönjük a lehetőséget az előadóknak, Hencz Andrásnak, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete vezetőjének, a vendéglátóknak és bízunk benne, hogy lesz még alkalom arra, hogy a témát máshol is megvitassuk, elmondjuk: a közös tervek mind megvalósultak.
Az akadálymentesítés nemcsak a fogyatékkal élőknek fontos, hanem az egész társadalomnak is.
Jenei András