Búcsú Leiától

Tíz év. Tíz évig minden egyes pillanat tiszta boldogság volt vele. Leia olyan tulajdonságokat személyesített meg, amelyeket nekünk, embereknek is meg kellene tanulnunk tőle. A kutya olyan, mint egy tükör: pontosan visszajelzi, milyen hiányosságaink vannak emberség terén. Ő mindig hűséges volt, türelmes és engedelmes soha nem árult el, és mindig, minden körülmények között biztonsággal lehetett rá támaszkodni.

Vakvezető kutyaként a legfőbb erénye a megbízhatóság volt. A szabadságomat adta vissza, amit elvett tőlem a vakság. Mi ketten egy teljes egységet alkottunk. Amikor vele közlekedtem, teljesen visszaszorult annak a terhe, hogy nem látok, és nem éreztem, hogy kiszolgáltatott vagyok.  Leia szó nélkül és tiszta örömmel tett meg értem mindent.  És az utolsó pillanatig próbált kitartani, hogy minél többet legyünk együtt. Még az utolsó pillanatban, amikor elaludt, akkor is pontosan ugyanolyan mély bizalommal fordult felém, mint egész életében.  Nekünk, gazdiknak szerencsére megadatik a lehetőség, hogy választhassunk: ne hagyjuk szenvedni a társunkat. A tízéves, hűséges szolgálatáért ezt tudtam cserébe adni a megváltást a fájdalomtól.

Szívből köszönöm a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának, hogy lehetővé tették a kiképzését. Külön köszönöm Gyöngyvérnek és Marcsinak, hogy meglátták benne azt a kíváncsiságot, aminek köszönhetően a bántalmazó múltja ellenére is egy csodálatos, megbízható vakvezető kutya válhatott belőle. Köszönöm Dr. Garamvölgyi Ritának is, hogy az utolsó pillanatokban megkaphatta a sugárkezelést. Ez a kezelés segített is neki, de sajnos a rák később máshol is megjelent a szervezetében. István utcai Állatorvostudományi Egyetem elkötelezett dolgozóinak is köszönöm az odaadó segítséget. 

Leia annyira jól tudott alkalmazkodni, hogy mindenhol kiteljesedett. Bárhol jártunk, az emberek azonnal megnyitották felé a szívüket, ő pedig mindezt végtelen eleganciával és szépséggel viszonozta. Köszönöm a kollégáimnak és a barátaimnak, hogy elfogadták és tiszta szívből szerették ŐT. Köszönettel tartozom a családomnak is, akik szintén őt választották; egyetlen pillanatig sem volt kérdés, hogy vele szeretnének ők is együtt élni.

Rövid, felejthetetlen pillanatok az életéből

Leia lényéhez hozzátartoztak azok a kedves, vidám emlékek is, amiket a szívünkben őrzünk. Soha semmit nem vett el engedély nélkül, soha nem evett fel semmit. A maga játékos módján imádta az életet.

Emlékszem, amikor a zöldhulladékos kukás nadrágjának a szárát úgy megfogta, hogy legszívesebben ki sem engedte volna a kertből, mert a házőrzőst is egy idő után feladatának tekintette. 

Vagy arra a napra, amikor behozott a házba egy kóbor macskát – olyan hihetetlen szeretettel és büszkeséggel vezette be, hogy bemutassa a családnak, a macska pedig teljesen békésen tűrte az egészet, aki azóta szintén a családunk része lett. 

Sohasem panaszkodott, de bármit szeretett volna azt sajátos módján, sajátos hangokkal mindig kifejezésre juttatta, de mindemellett szeretettel alkalmazkodott.

Imádott nagyokat rohangálni, és mindene volt a víz. Előszeretettel ment be úszni mindenféle vízbe, de soha egyetlen szót sem szóltak érte, sőt inkább segítettek. Ezek engem sohasem zavartak mert én is megakartam adni neki azt a szabadságot a mindennapokban, amit én kaptam tőle a munkája által.

Leia, köszönök mindent. Pótolhatatlan űr maradt utánad, de a fény, amit az életembe hoztál, mindörökké elkísér.