Access4you – Akadálymentesség tanúsítva
2019.05.28.Hazai helyzetjelentés a fogyatékossággal élők foglalkoztatásáról
2019.06.07.Készítettek egy szemüveghez való kiegészítőt, amely a felhasználó fülébe olvassa az előtte álló szöveget, felismeri az ismerőseit és különféle tárgyakat is azonosítani tud. A MyEye névre hallgató eszközt látássérülteknek fejlesztette egy izraeli unikornis, az Orcam Technologies, már 25 nyelven elérhető és Magyarországon is kapható. Mivel az eszköz ára elég magas, 4500 dollár, itthon alig 1-2 darabot adtak el belőle, viszont több más országban is megveszi az eszközt az állam a rászorulóknak. (korábban itt írtunk róla)
Rafi Fischer, az Orcam médiakommunikációs igazgatója Jeruzsálemben mutatta be a MyEye 2.0-t, melynek célja, hogy látássérültek életét könnyítse meg mesterséges intelligencia és felhőtechnológia segítségével. A MyEye mágnesesen illeszkedik bármely szemüveghez. Egy kamera van az elején, amely lefotózza az eszköz felhasználójának a környezetét, a végén pedig egy mikrofon elmondja, mit lát. Szöveget is fel tud olvasni az eszköz; ebben az estben rámutatunk a szövegrészre, melyet értelmeztetni szeretnénk, amit az eszköz lefotóz, majd beolvassa a felhasználó fülébe. Ha a felhasználó teljesen vak, az eszközre koppintunk rá, amely automatikusan értelmezi és felolvassa a környezetben látható szövegrészt. Ha sötét van, a MyEye automatikusan megvilágítja a felületet.
Személyeket és tárgyakat is felismer a kiegészítő. Ha arra utasítjuk, képeket készít egy célszemélyről, akit el tudunk nevezni és ezután ha találkozunk vele, a MyEye automatikusan azonosítja. Hasonlóan ehhez különféle termékeket is be lehet programozni, de felismeri a termékeket vonalkód alapján is.
Az Orcamhoz nem kell wifi, közvetlenül a felhőbe küldi el az adatokat. Folyamatos használat mellett 4-5 órát bír az eszköz akkumlátora.
Az eszköz 25 nyelvet ismer fel, többek közt magyart, kínait, hébert és japánt is. Ha fejjel lefelé van a szöveg, azt is felismeri és szól a felhasználónak, hogy fordítsa meg. A Portfolio kérdésére az Orcam szakemberei elárulták, hogy Magyarországon is árulják a MyEye-t pár hónapja, de 1-2 eszköz fogyott csak, mivel nagyon drágának számít és nem támogatja a társadalombiztosítási rendszer.
Fischer ismertette, hogy az eszköz ára 4500 dollár, ami viszonylag magas összeg, egyes országokban viszont részben vagy egészben megfinanszírozza az állam az eszközt a rászorulóknak. Van egy olcsóbb változata is, az Orcam Myreader, ez csak olvasásra használatos és 3500 dollárba kerül.
OrCam MyEye 2 funkciók
Olvassa el a szöveget
Tartalmak: újságok, könyvek, menük, jelek, termékcímkék és képernyők.
Ismerje fel az arcokat
Az arcok valós idejű azonosítása zökkenőmentesen történik.
A termékek azonosítása
A termékek azonosítása, lehetővé téve a független vásárlási élményt.
Könnyen kezelhető
Intuitív módon reagál az egyszerű kézmozdulatokra.
Hordozható
Kicsi, könnyű, és mágnesesen rögzíti szinte bármilyen szemüvegkeretre.
Mindenütt működik
Apró, vezeték nélküli, és nem igényel internetkapcsolatot.
Hangutasítások
Több, mint 20 intuitív hang aktivált parancs áll rendelkezésre az eszköz egyszerű használatához.
Bluetooth
Csatlakoztassa Bluetooth-kompatibilis eszközökhöz, lehetővé téve a fejhallgató vagy a hangszóró használatát.
Felismeri a vonalkódokat
Több százezer termék vonalkód azonnal felismerhető.
2010 óta működik az Orcam, az első terméküket 2015-ben készítették el, 2018-ben indították el a második generációs Myeye-t, a 2.0-át. Eddig több tízezer Myeye-t adtak el, legnagyobb piacaik az USA, Németország és Franciaország. Nem teszik közzé a befektetőik kilétét, tavaly viszont 30 millió dollárnyi forrást vontak be, összesen ezzel 330 millió dollárnyi befektetői tőkére tettek már szert, 1 milliárd dollárt ér körülbelül a vállalat.
Az Orcam dolgozik más technológiákon is; a Myear a hallássérültek életét könnyítené meg, a Myknee pedig az időmenedzsmentben segítené a felhasználókat.
forrás: portfolio.hu
Magyarországi forgalmazó: http://www.labrador-bt.hu/termek/orcam-myeye-2-0/
Forduljon bizalommal hozzánk, amennyiben a továbbiakban szüksége lenne segítségre!
Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete
Szem(l)életmód Rehabilitációs Központ
Cím: 1143 Budapest, Ilka utca 35. fszt.
Telefon: +36 70 677 5995
E-mail: szemleletmod@bulake.hu