
Újratanulni az életet – egy hét, amelyben újra lehetett kapcsolódni
2026.09.28.
A Budapesti Börtönmúzeumban voltunk
2026.10.16.Van, aki imádja a hangoskönyveket, van, aki csak időnként hallgat egyet, és olyan is akad, aki inkább a hagyományos vagy az elektronikus könyvet választja. Én valahol a kettő között vagyok: szeretek hangoskönyveket hallgatni, de nem mondanám, hogy ez a kedvenc könyvformám. És talán éppen ezért érdekes számomra, hogy mennyi minden múlik azon, hogyan szólal meg egy könyv.
De kezdjük az elején.
Mi is az a hangoskönyv?
A hangoskönyv lényegében egy könyv hangfelvételen rögzített változata: valaki régebben jellemzően egy felolvasó, ma gyakran színész vagy hivatásos előadó megszólaltatja az írott művet, amelyet aztán a hallgató hanganyagként követhet.
A hangoskönyv története szorosan összekapcsolódik a látássérült emberek olvasáshoz való hozzáférésével. Bár a hangrögzítés lehetőségében már nagyon korán felismerték a „beszélő könyv” gondolatát, a valóban használható hangoskönyves szolgáltatások az 1930-as években indultak meg. Az Egyesült Államokban a Library of Congress látássérülteknek szóló programja 1931-ben jött létre, 1934-től pedig már hangfelvételeket, úgynevezett talking bookokat is beszereztek és kölcsönöztek. Ezek még természetesen lemezek voltak, nem MP3-ak vagy mobiltelefonon hallgatható fájlok. (The Library of Congress)
A technika aztán folyamatosan változott: a hanglemezeket felváltották a mágnesszalagos megoldások, később a kazetták, majd a CD-k, végül pedig a digitális formátumok. Ma már egy egész könyvtár elfér egy telefonon, és egy hangoskönyv hallgatásához sokszor másra sincs szükségünk, mint egy okostelefonra és egy fülhallgatóra.
Miért különösen fontos a látássérült embereknek?
Egy látássérült ember számára a hangoskönyv nem egyszerűen kényelmes alternatíva. Sok esetben ez az egyik legfontosabb lehetőség arra, hogy olyan könyvekhez is hozzáférjen, amelyek nyomtatott formában nem olvashatók számára.
Persze ma már ott vannak az e-könyvek és a képernyőolvasók is, amelyek hatalmas szabadságot adnak. A hangoskönyv azonban egészen más élményt nyújt: nem kell egy szöveget képernyőolvasóval végigböngészni, hanem egyszerűen hátradőlhetünk, és hallgathatjuk a történetet.
Ráadásul a hangoskönyv nemcsak a látássérülteké.
Egy látó ember számára is rengeteg olyan helyzet van, amikor jól jön egy könyv, amelyet nem kell olvasni. Utazás közben, vezetéskor, sportolás vagy séta alatt, házimunka közben, vagy egyszerűen este, amikor már nincs kedvünk képernyőt nézni. Olyan időszakokat is „olvasással” tölthetünk, amelyek egyébként elvesznének.
És persze az is fontos, hogy nem mindenkinek ugyanazért jó. Van, akinek a történet befogadása a lényeg, másnak a tanulás, megint másnak az, hogy egy fárasztó nap után csak hallgasson valamit.
De nem mindegy, ki olvassa fel
Számomra ez az egyik legérdekesebb része a hangoskönyveknek.
Egyáltalán nem mindegy, hogy ki szólaltatja meg a könyvet. Egy jó felolvasó képes úgy jelen lenni a történetben, hogy közben nem nyomja el magát a művet. Más hangulatot adhat ugyanannak a könyvnek egy férfi és egy női hang, és az sem mindegy, hogy a felolvasó mennyire alakítja a szereplők hangját.
Van, aki szereti, ha a különböző szereplőknek külön hangjuk van, más inkább a természetesebb, kevésbé eljátszott felolvasást kedveli. Van, akit magával ragadnak a hanghatások és az effektek, másokat pedig éppen ezek zavarnak.
Én például sokszor jobban szeretem, ha egy könyv színesítve van: más hang szólal meg egy férfinél és más egy nőnél; időnként vannak effektek és máskor zene. Ettől nekem már majdnem hangjátékká válik a kötet… De ez ízlés kérdése. Ahogy az sem mindegy, hogy egy könyvet színész olvas fel, vagy egy olyan hang, amely kevésbé alakítja a szöveget.
Talán ez is mutatja, hogy a hangoskönyv nem egyszerűen „egy könyv, amit felolvastak”. A felolvasó hangja, tempója, hangsúlyai és a hanganyag elkészítésének módja mind hozzátesz valamit az élményhez.
És hol tartunk ma?
Ma már egészen különböző helyeken találkozhatunk hangoskönyvekkel. Néhány példa:
VOIZ
A VOIZ hangoskönyvek oldala egy kifejezetten hangoskönyvekre épülő magyar szolgáltatás. A kínálat folyamatosan bővül, és a platformon nemcsak könyvek, hanem például könyvösszefoglalók, meditációk és egyéb hanganyagok is találhatók. A VOIZ jelenleg több ezer magyar nyelvű címet kínál. (Voiz)
Számomra külön érdekes, hogy két könyvem is elkészült itt is hangoskönyvként.(Ezek elérhetőek a Helma Kiadónál is, de ezen kívül még négy novellaválogatásom és egy életrajzi kötetem is éli világát Gépész hangján.:D)
A Hol fogantam, ott leszen sírod című regényem 11 óra 21 perces hangoskönyvként, Kerepeczki Csaba felolvasásában, míg Az éjtükrös szelence 12 óra 34 perces változatban érhető el, szintén Kerepeczki Csaba tolmácsolásában. Mindkettő a HELMA kiadón keresztül került a VOIZ kínálatába. (Voiz)
A két hangoskönyvem egy helyen – Jenei András szerzői oldala a VOIZ-on
DITAL
A látássérült olvasók számára különösen fontos a DITAL – Digitális Tartalom Látássérülteknek. A szolgáltatás ma már az MVGYOSZ rendszeréhez kapcsolódik. A DITAL-on szöveges digitális könyvek mellett az MVGYOSZ hangos- és Braille-könyveihez is hozzá lehet férni, így egy keresés során többféle formátum közül választhatunk. Az MVGYOSZ 2024-es beszámolója szerint az év végére a DITAL állománya meghaladta a 45 000 művet. (MVGYOSZ)
Az MVGYOSZ Bodor Tibor Hangoskönyvtára
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Bodor Tibor Hangoskönyvtára külön történetet érdemelne. A könyvtár 1961-ben kezdte meg működését. Kezdetben orsós magnón lehetett könyveket hallgatni, később következtek a kazetták, majd a CD-k, végül a digitális korszak. 2018 szeptemberétől már online is hallgathatók a művek. (MVGYOSZ)
A háttérben pedig nagyon sok ember munkája van: önkéntes felolvasók, köztük színészek is, akik hangjukkal tesznek hozzáférhetővé újabb és újabb könyveket. A felvételeket ezután szerkeszteni, ellenőrizni, hangminőség szempontjából feldolgozni és feltölteni is kell. Az MVGYOSZ 2023-as beszámolója szerint a hangoskönyvtár állománya akkor már több mint 8200 műből állt. (MVGYOSZ)
HELMA Könyvek
A HELMA Könyvek oldalán szintén jelentős szerepet kapnak a digitális formátumok: e-könyvek és hangoskönyvek egyaránt elérhetők, és több mű esetében online hallgatásra, illetve letöltésre is van lehetőség. (HELMA – Főoldal)
A könyv végül mindig ugyanaz marad – vagy mégsem?
Talán ez a legérdekesebb az egészben.
Egy történetet el lehet olvasni papíron, képernyőn, Braille-ben vagy meg lehet hallgatni. A történet ugyanaz, mégis mindegyik forma egy kicsit más élményt ad.
Én szerzőként különös érzésnek tartom, amikor egy olyan szöveget hallok vissza, amelyet eredetileg a fejemben „hallottam” megszületni. Más ember hangján, más ritmusban, más hangsúlyokkal. Ilyenkor a könyv egy bizonyos értelemben új életet kezd.
És talán éppen ez a hangoskönyvek egyik legnagyobb ereje: egy könyv nemcsak akkor tud megszólítani bennünket, amikor a szemünkkel olvassuk. Néha valóban megszólal.
Jenei András







